2020. május 30., szombat

Visszaélések a családkutatásokban és történelemben


Ma úgy döntöttem, minden elmebeteg támadását és értelmi fogyatékos írást és kavarást közölni fogok a lapjaimban és blogjaimban, amíg a kollegák nem kezdenek el rendesen dolgozni minden szakmában, akik tanítottak és velem tanultak, vagy akiket tanítottam. 

Nem csak azért, mert a fele értelmi fogyatékos és érettségi szinten alul működve nem csak olvasási, értelmezési nehézségekkel bír, hanem azért is, mert nem csak adatokat kevert valaki a diplomáztatási és érettségiztetési rendszerben, nem kizárólag egy hekkelt informatikai rendszerről van szó a hatósági és oktatási rendszer nyilvántartási cseréi között, de komoly egészségügyi E-Medsol és Medsol gondokról és problémákról, amely nem kizárólagosan egy két bites informatikai matematikai rendszer hiáin alapul, hanem értelmi fogyatékos eljárásain, vagy szándékos visszaéléseken. 

Az adatok nagy részével nem csak a külföldieket vezették meg és kényszerítették visszaélésekre, de ezáltal sok olyan embert is, aki független lenne tőle, sőt érintett.

Úgy gondolom, bármily ostoba emberek vakaródznak a  9 szakmám ellen, sosem szereztek annyit, és képtelenek is lennének rá, ha előírnák nekik, akkor is. Arról nem is beszélve, ami miattuk mellette eltűnt. 

Sok sikert a tovább is  akadékoskodóknak, szívesen látnám ott a traumatológián a kollegák keze alatt a felét, hátha változna a helyzet minden téren!

2020. május 29., péntek

ARROWS vs ARMOUR - Medieval Myth Busting


https://www.youtube.com/watch?v=DBxdTkddHaE

 

The Secrets of Wootz Damascus Steel



2020. május 26., kedd

Farkas Lőrinc Imre: Kérlek vigyétek hírét!



Farkas Lőrinc Imre: Kérlek vigyétek hírét! 

2020. május 25., hétfő

Értesítés

KEDVES KÖVETŐK, VOLT TANÁRAIM, TANÁRTÁRSAK, OKTATÓK, OLVASÓK, HALLGATÓK!

A SZAKMAI ANYAGOK NAGY RÉSZE NYILVÁNOSAN MÁS OLDALAKON FOG NAPVILÁGOT LÁTNI A VISSZAÉLÉSEK ÉS A NYOMOZÁSI HIBÁK, VALAMINT NEMZETKÖZI ÉRINTETTSÉGEK MIATT.

A RÉGEBBI ÉS MÁS KUTATÁSOK PUBLIKÁLÁSA EZEKEN AZ OLDALAKON IS FOLYTATÓDNI FOG, AMENNYIBEN STABIL, ÉS MÁS ÁLTAL FEL NEM HASZNÁLT, VAGY NEM MÁSTÓL SZÁRMAZÓ ANYAGOK.

A hibásan felkerült anyagok nagy része a többi anyagban úgyis korrigálásra kerül, ha valaki nem hivatkozta le a munkáimat, vagy ha nyomozói visszaélésekkel másnak iktatva csalással felvette érte a pénzt.

Sajnos ezekkel szembesültem az elmúlt évek során, nem csak a nevemet és a lapomat használta a Pécsi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyeem az ELTE-vel és a SZTE-vel hamisan. 

Dr. Erdélyi István professzor - temetési értesítő - Temetés 2020.08.29-én


2020. május 19., kedd

Oktatási oldalak és blogok

Kép forrása: 
https://ingyen-hatterkep.hu/hatterkepek/viragok-1515.shtml 


Kedves Erre járó!

Lapjaim nagy része elsősorban a Tollforgató Irodalmi, Történelmi, Művészeti Lapból kiindulva született. Ezek az oldalak bővültek a Régész a pácban pályázattal, amelynek egy cikkét jogosulatlanul, az engedélyem nélkül ezen a címen közölte a HVG, a jogsértést a mai napig sem a kiadója, sem a bíróság, sem a Pécsi Egyetem eljárói nem kezelték.

A szakspecializációknak megfelelően ókori oldallal, bloggal és később pedig politikai oldallal is bővültek a lapok, és Archivált Világ néven kiadói oldallal összevontam a lapcsoportot, mert sokan lopják a Tollforgató nevet az engedélyen nélkül és keverik bele az ISBN és más nyilvántartásokban mind a kiadói nevemet, mind a lapnevemet más cég neve alá!


Kérem, hogy figyeljenek oda, mert töménytelen nagy mennyiségű visszaélése keletkezett a Tollforgató 2000 Bt csalásai miatt, amelyet később hoztak létre, az engedélyem nélkül a lapom nevének használatával!

Lövey Varga Éva (Kékrózsa Bíborvirág, Bíborvirág) Artisjus, MSZH védelem, Copyright

Tollforgató Irodalmi, Történelmi, Művészeti, Politikai Lap, Gyermekoldal
 Archivált Világ - Archived World
Régész a pácban - Archeologist in the Lurch
Arany, ezüst, bronz és vaskincsek a világon - Gold Silver Bronze and Iron Treasures in the World
Tollforgató Hirdető
Vegyes Hirdető
Rubinvirág Magánkönyvtár

2020. május 16., szombat

Gondolatok a régészetről 1. rész

Pécsi Varga Éva:

Gondolatok a régészetről

Az elmúlt hónapokban nagyon sok hibát találtam a régészeti működésben, a szabályozásokban, valamit minden régészettel, történelemmel foglalkozó honlapon, beleértve az oktatási és a céges honlapokat is.

Ezek a hibák nem csak az informatika természetéből, valamint a próbálkozó hackerek tevékenységéből adódnak, hanem személyi és szabályozási hibákból, figyelmetlenségekből, törvényhozói etikátlanságokból és gazdasági felfogási zavarokból egyaránt.

Az ember, mióta csak létezik és létezhet, a múlt emlékeivel ugyanúgy foglalkozott, mint manapság.

De igazi szabályozás minden szinten sehol nem volt, a korábbi korokban elsősorban a föld urai határozták meg a földönt található építmények, tárgyak, ásványok és más geológiai leletek sorát, valamint azt, hogy hogyan is használják fel őket. Az állam szerepe, az állam képviselete, az államforma nagyon sok szempontból döntő volt ezeknek a sorát tekintve. Részletesen jelen kis szösszenetben nincs idő mindent taglalni, elsősorban pár gondolatot kiemelve szeretném a bejegyzésben felhívni a figyelmet alapvető problémákra.

Sok évet, évtizedet mulasztottam el azzal, hogy kiegészítő szakmákat igyekeztem megtanulni a normális működéshez, hogy ne kelljen hónapokat, éveket várni megfelelő eredményekre.

A talált visszaélésekkel sem szeretnék most foglalkozni, a több műben óhatatlanul és megkerülhetetlenül jelen lesz minden rendelkezésre álló adat.

Alapfogalommal, alapfogalmakkal szeretnék foglalkozni.

Magának a régészetnek a fogalmával kezdeném, és elsősorban a mindenki által elérhető, és mindenütt jelen levő, mindenki által szerkeszthető, mégis némi jogvédelemmel rendelkező, és jogvédelmi előírások betartását megkövetelő, de sok helyen és rendszeresen be nem tartó Wikipedia-ból szeretnék kiindulni.

Hogy ezen felsorolt hibák ellenére is miért ezt választottam? Pontosan azért, mert alapvető szerzői jogi szabályozási és törvénykezési hibákra mutat rá, a saját maga fogalmával és elérhetőségével és elérhetetlenségével együtt.

Nézzük meg részletesen ehhez magának a Wikipedia-nak megszerkesztett és több szerző által létrehozott, megvitatott, tankönyvekből és gyakorlatból jól vagy rosszul átvett fogalmát. Idézem tehát a Wikipedia Régészet szakcikkét! Kérem, olvassa végig, és gondolja át. Máris egy kérdéssel kezdeném, olvasás előtt, amivel egy kicsit gondolkodásra szeretném ösztönözni, és kicsit a megoldások felé orientálni az olvasót. Hiányos-e ez a megfogalmazás, és ha igen, Ön szerint mi és mik hiányoznak a fogalommagyarázatból, a definícióból, és a felosztásból, valamint a példákból? Ön kihagyna-e konkrétan megemlített dolgokhoz kapcsolódó adatokat, információkat egy definíció és példa tagolásakor?


„Régészet

A régészet vagy archeológia tudománya a régi korok kultúráit tanulmányozza különböző tárgyi leletek alapján.


(...)

Folytatás az EzüstRégész blogomon.

Mesterember - A cizellőr


Wire Wrapping Time Lapse Tutorial - Obsidian Part 1-2.






Cube pendant - How to wrapping big stone without holes 363


Fleur-de-lis pendant - How to make wire jewelry 111


Wire Wrapping Time Lapse Tutorial - Light of September Bracelet


2020. május 15., péntek

Keresem Keserű Attilát a PPKE volt hallgatói közül!

Keresem Keserű Attilát a PPKE volt hallgatói közül!

Kérem, jelentkezzen a régi freemailemen, vagy a lapjaimban:


2020. május 14., csütörtök

Átszerkesztések

Kedves Érdeklődő!

Az anyagok nagy részét fokozatosan szerkesztem át a blogokra, a közösségi blogokról, oldalakról és csoportokról. A haladáshoz kérem, hogy minden anyagra keressen rá,  a UniqueNyelvek és a FordításSokk Google oldalaimra is!

2020. május 7., csütörtök

Nyelvoktatás

Nyelvoktatási dolgokat elsősorban a UniqueNyelvek Oktatás oldalamon lehet majd megtalálni, rendszerezetten, a korábbi anyagoknak és közösségi oldalaknak megfelelően.

Sajnos van egy nagy gondom, hogy egyedül is sok nyelvet tanultam, összeválogatni az anyagokat, és a saját anyagokat is feltenni a laprendszer mellett ami mára már elég kiterjedt lett, elég nehéz.

Sajnos hirdetési munkatársakat igazából az állítólagos nagy munkanélküliség mellett sem találtam, ami feltételezi, hogy senki nem akar nap 50-et vagy akár többet keresni, egyszerű kapcsolattartási és ajánlási munkákkal sem, ami még a saját vagy házimunka mellett, otthoni munka vagy bármely más állás mellett is végezhető, egyszerű vállalkozói sem igazán kell hozzá.  Bár, ha van, akkor még jobban jár az illető.

Ráadásul évek óta keresek már több embert, és vezetői posztra is.

Azért bízom benne, hogy sikerül.


Roman Names - LATIN TUTORIAL





The Romans gave themselves three names, although their names are a bit different from our typical three names. This video covers the basics of the praenomen, nomen, and cognomen.


 

Írjátok alá, duplázások lehetnek! Ferenc pápa és a nemzeti régiók védelme





Ferenc Pápa
2 órája ·


861.138 + 220.000 = 1.081.138-an már aláírták - május 15-én várható a hosszabbítás, amely azt biztosítja, hogy a már három teljesített ország, Magyarország, Románia, Szlovákia mellé még négy ország felzárkózhasson.


Összegyűlt az egymillió aláírás a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kéréssel fordult az Európai Bizottsághoz (EB) a határidő kitolása érdekében, hiszen a koronavírus-járvány miatt március óta lehetetlenné vált a papír alapú gyűjtés, a meglévő aláírásokat sem sikerült összeszedni, és bizonyos uniós országokban azért maradt el a gyűjtés utolsó hulláma, mert nem tudtak odamenni.

Az EB jelezte, hogy május 15-én készül bejelenteni a hosszabbítást. Hat hónapos hosszabbítást kértek, de ha csak az elzártság időszakával hosszabbítják meg az aláírásgyűjtést, akkor is valós esély van valamennyi kritérium teljesítésére.

Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel. Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és idén május 7-éig egymillió szignó szükséges legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel.

Az EB akkor tekinti érvényesnek az aláírásgyűjtést, ha az EU-tagállamok negyedében, hét országban haladják meg az aláírások az illető ország európai parlamenti képviselői számának a 750-szeresét.

Jelenleg három országban: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült teljesíteni ezt a kritériumot. Svédországban a szükséges aláírásszám 18 százaléka gyűlt össze. Ausztriában 12, Németországban 10, Dániában és Írországban 6-6 százalékot sikerült összegyűjteni.

Jó lenne Franciaországot és Spanyolországot is aktivizálni - az érintettség okán.

A petíció elérhető az irdala.hu és a nemzetiregiok.eu weboldalon.

2020. május 3., vasárnap

(Lövey-/Pécsi-) Varga Éva (Kékrózsa Bíborvirág) Csillagvirág – mese (Anyák Napjára 2020)






(Lövey-/Pécsi-) Varga Éva (Kékrózsa Bíborvirág)


Csillagvirág – mese

(Anyák Napjára 2020)






Csillagvirág-álom
Szállt a réteken át
Friss illattal lengve be
Az égbolt kapuját


Elringatva kelyhe
A méhecskét szépen
Pillangó hímporát
Hintve szét az éjben


Ragyogó sugárban
Fürdött meg a mező
A Hold udvarában
Lopva szivárvány jött


Ünnepre készülnek
Összhangban, térden
Álmos kisgyermekek
Odakünn, a széken


Csöndben mormolják
Verseiket éppen
Mikor virágillat
Oszlik szét a réten


Mámorító, édes
Mint ahogy az álom
Szét is oszlik rögtön
Ím az egész tájon


Fáradtan szundít el
Vörös, barna gyermek
A szőke néhány percig
Még cukrot szemezget


Kezükben ajándék
A szívükben béke
Csöndesen pihegnek
A szellők köntösében


Zizegnek fűszálak
Surran a kis nyuszi
Piciny vizes orra
Olyan mint egy puszi


Anyu csókja oson
Odakünn a légben
Titkon féltve őket
Varázs-köntösében…


Hajnal-pírral ébred
A picinyke gárda
Fejük alatt éjjel
Virág volt a párna

Hajnal hullámain
Szikrázik a napfény
Szemeikben csillan
Megannyi csillagfény!


Anyák napja van ma,
Ébredj, erdő mező!
Illatos harmattal
Nyisd a sátortetőt!


Kandikáljon rajta
Szőke legény, leány
Barna kösse csokrát
A vörös hozzon teát!


Harsogva, vidáman
Zengje a természet
Neked készítették
Íme az egészet!


Friss reggeli, ágyban
Olyan, mint az álom!
Alma és sok gyümölcs
Lapul a kis tálon


Édes csöppben hull le
Poharadba a méz
Az elkészített rajz
Csodás kertet idéz!


Selyemben, bársonyban
Sorakoznak szépen
Izegnek-mozognak
A sok csöppnyi széken


Énekszó hangzik fel
Csicsergő madárdal
Válaszol refrénként
Harsogva a tájban


Verseket szavalnak
Virágokat hoznak
Minden édesanya
Szívébe lopóznak!


Sziromerdő, szélben
Méhecske lovagol
A pillangó szárnyán
Hímpora csillagpor!


Csillagporral hinti
Ím az egész mezőt…
Csillagvirág álma
Így végtelenre nőtt!


Ma van Anyák-napja!
Köszöntsen a mesém
Dédi, nagymamóka
S édesanya, serény…


Szeged, 2020. május 2. 





(LÖVEY-/PÉCSI-) VARGA ÉVA (KÉKRÓZSA BÍBORVIRÁG)

FOTÓ: G.GY.





FOTÓ: LÖVEY-/PÉCSI-VARGA ÉVA

COPYRIGHT 2020










A hét IT biztonsági tanácsa



Egyre több szervezet és vállakozás tesz közzé Interneten keresztül elérhető ingyenes digitális oktatóanyagokat és kurzusokat. Ehhez a kezdeményezéshez járult hozzá a Egyesült Királyság Oktatási és Szakképzési Minisztériuma (Department for Education and Skills) a ‘The Skills Toolkit‘ közreadásával.

A The Skills Toolkit online oktatási platform egy ingyenesen hozzáférhető kurzusgyűjtemény, amelynek kitűzött célja a felhasználók digitális és számolási kézségek támogatása, fejlesztése. A platformon kezdő, középhaladó és haladó kategóriákra bontva találjuk meg a kurzusokat.

A kezdő szint főbb témái a biztonságos internethasználat a mindennapok során (például információkeresés, kapcsolattartás a barátokkal, internetes vásárlás), középhaladó szinten a professzionális online önmenedzselés jelenti a fő irányt, haladó szinten pedig a kódolás, programozás, valamint a digitális marketing alapjai kerülnek terítékre.

A témához kapcsolódóan fontos megemlíteni a SANS Institute által közzétett online kurzusokat is, amelyekről honlapjukon talál bővebb információt: https://www.sans.org/courses?msc=emea-hpslider1

Forrás: ukauthority.com 
https://nki.gov.hu/





A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete bárki számára lehetőséget biztosít az általa észlelt incidensek és sérülékenységek anonim bejelentésére az alábbi űrlap kitöltésével vagy a következő e-mail küldésével a következő címre: hacker@nki.gov.hu
https://nki.gov.hu/intezet/tartalom/incidens-bejelentes-anonim/






A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete bárki számára lehetőséget biztosít az általa észlelt incidensek és sérülékenységek bejelentésére az alábbi űrlap kitöltésével vagy e-mail küldésével a következő címre: CSIRT@nki.gov.hu



Amennyiben anonim módon szeretne incidenst vagy sérülékenységet bejelenteni, kérjük kattintson ide.

https://nki.gov.hu/intezet/tartalom/incidens-bejelentes/

2020. május 2., szombat

Háry János (Szinetár Miklós, 1965) - A MAGYAR FILM NAPJÁRA- MÁJUS 1.


SZÉKELY AUTONOMIA - ÍRJÁTOK ALÁ, A FACEBOOK BLOKKOLTA