Lövey Varga Éva
Seuso_Mindent Bele
A végtelen munkák régésze: Mócsy Andrásól röviden
Sokan ismerik az ókorral foglalkozók, ókort kedvelők közül Mócsy András nevét. Az évtizedek óta elhunyt régész beleírta magát nem csupán sokak szívébe, a szakanyagok sorába, de talán a történelembe is.
Kevesen tudják, hogy nagy régészeink többsége nem csak kóricálni engedte maga mellett a gyermekeket az ásatásokon, de nagyon gyakran komoly munkákat rájuk bízva tanította őket, bízván abban, hogy a magocskák, amiket elvetnek, termő talajra hullanak, s egykor majd valahogyan gyökeret eresztve szárba szökkennek, s lassan virágot hozva termésbe hajlanak.
Szép hasonlat. Gondolkodik ma el mindenki. A magocskákat egykor magába foglaló és fogadó gyermek, tinédzser, és mára régen felnőtt, lassan unokákkal az ölében járó ember, aki céltudatosan más ismeretek szerzésével a látszat ellenére is a pályán maradt, azoktól eltérően, akik úgy tettek, mintha ott lennének, mégis a visszaéléseik folytán lassan kihullottak a munkák sorából, elvesztek a semmittevésben, vagy a sok összekevert munkában, adatban. A gátló tényezőket sorolni lehetne.
Természtesen kevesen tudják azt is, hogy a kulturális élet egyes területei a politikaval egybefonódva rengeteg levéltári anyagot, s összefüggést rejtenek, s az ismeretek hiányosságai szintén adatvesztéseket okoznak, más irányba vihetnek megoldásokat, tevékenységeket, ellenőrzéseket, célokat.
Valahogy ezeken soha nincs idő gondolkodni, valahogy soha nincs idő átrágni, közölni, kérni...
Vajon miért is?
Ha László Gyula nem lett volna egy ideig munka nélkül, talán nem lenne ennyi szép könyvünk tőle, mert Móra Ferenchez hasonló hajszoltságban csak elbeszélésekbe, kis színesekbe, glosszákba vagy novellákba rejthette volna munkái eredményeit.
A régész epigráfus, ókortörténész Mócsy is sok mindent élt meg kora politikai helyzetében. Tudjuk jól, a régész élete nem igazán unalmas élet, már csupán abból kifolyólag sem, hogy mindenki régésznek készült, régész akart lenni, régésznek hiszi magát, és képzettség nélkül késsel - villával is neki állva, kézzel megfogdosva minden talált tárgyat, csontot felszed, bezsebel, hogy azt ő találta. Abba sosem gondol bele, hogy mi van, ha az adott esetben egy lopott tárgy ujjlenyomatokkal, vagy gyilkosság eszköze, esetleg más korból származó töredék, amit a réteg nem kronologizál, sem a mellette talált, más korból estleg újra használt pénz. Már miért is kellene? Gondolja ő, a nagy szájával... Azért, mert ahogy ő a polcára állítja, adott esetben egy egykori Pompeii esethez hasonló eltemetődésnél évszázadokkal később a megtaláló őt fogja a primitív embernek és korszaknak gondolni, mert az ő rétegében találja, s nincs ráírva, hogy az már akkor egy esetleg kétezer évvel ezelőtt élt ember munkája, használati eszköze vagy művészeti kelléke volt.
Remélem, ez a kis példa is segít szemléltetni, mennyi minden is kell a régészethez, mennyi mindenre kell odafigyelni
Senki nem állítja azt sem, hogy egyes szakmák könnyebbek vagy nehezebbek lennének.
De, mégis, képességtől is függően, élettől függően változik minden. Van aki akar, és képes mindent megtanulni, van aki másra bízza, fizet érte.
A tanulás egyéni akarat kérdése, ahogy az élet is. Ha nem akar az ember foglalkozni vele, bár meg tudja csinálni, hív egy hozzáértő embert. Mire megtalálja, odamegy, egyeztetnek, sok idő elmegy. Van aki ennyi idő alatt ezt is megtanulja, elvégzi, s gyorsabbá teszi a folyamatot.
Mócsy Andrásról én magam sem tudtam gyerekként mindent, soha nem említette, sem ő, sem mások, a tanár-gyermek viszony, vagy tanuló viszony sokszor mást is rejt, amelyet a levéltári anyagok, vagy a családok sem mindig tárnak fel. Olykor évtizedek telnek el, mire a fontos adat az ember birtokába kerül, és akkor gondol bele, hogy mások, a papírok helyett olykor jobb a szívre, a megérzésekre támaszkodni, a furcsán kapcsolódó adatokat nem félretenni, hanem összeilleszteni. S adatokat keresni, kérdezni a hallgatások helyett.
Nos, most én is ódzkodok mindent közölni. Sajnos belegondolva milyen jó lenne, ha neki mondaná az ember el, nem a sírjára helyezett virág felett suttogna a végtelen éter hullámain. Talán, ő az a titkos testetlen lény, aki munka közben az ember felé hajolva hideg - meleg borzongással és nyugalommal tölti el, talán nem. A mai fizikai és egyházi ismeretek mellett is csak találgathatunk, képességeinkről is.
Apja magángyűjteménye erősítette meg régészeti szándékait, ahogy sokan olvashatják életrajzában. A latin-történelem szakhoz apja orvosi ismeretei kitűnő segítséget nyújthattak. Érdekes, hogy én is hasonló utakat jártam be, de a görög nyelv, a keleti nyelvek éppoly, ha nem fontosabbak voltak a számomra, nem csupán nehéz voltuk miatt is. Mindenesetre, látjuk, sok minden kell a régészethez. S ezt támasztják alá a mai kalandfilmek is, melyek több millió ember kedvencei, mégis a minőségromlások miatt egyre inkább elmaradnak a televíziós műsorok palettáiról. Pedig nagy előnyöket rejtenek. A régészet, a múzeológia pedig csak a folytatás, a rész, a kiteljesedése volt a munkáknak, az érdeklődésnek. A kandidatusi, docensi, stb. fokozatok pedig szükséges velejárói a munkáknak.
Nos, látjuk: ezek elválaszthatatlan dolgok. Az életet pedig mindenki önmaga igyekszik irányítani.
Bár alkalmazkodni kénytelen, és a lehetőségekhez tud csak mérni mindent, nem árt keresni azokat a lehetőségeket, vagy önmagunknak kialakítani, ha azt más nem képes.
Alapművei nagyon sok mindent kitártak nem csak a magyar szakember, vagy érdeklődő gárda szemei előtt.
Érdemes ezeket forgatni, elsajátítani. Senki nem azt hirdette, hogy amit leírnak, azok örök érvényű igazságok. A régészeti anyagok módosítják, módosíthatják az elméleteket. Erre tanított és tanít mindenki. Kellő megalapozottsággal, kellő adatokkal alátámasztva. Éppen ezért nem szeretem, ha mások akar szakemberként, akár műkedvelőként előttünk élt mestereket szapulnak, bármilyen szakmában teszik azt. Újságírásban, építészetben, orvoslásban, akár régészetben, nyelvészetben.
Az idő megy, nem azzal kellene foglalkozni, hogy más munkáját akár lopással, akár lustasággal vagy kavarással tönkreteszik. S fele annyira sem képesek, mint ő. A nagyobb baj, ha valaki nem emlékszik mit tett, mit bem tett, s más húsz évvel azelőtti munkaját kisajatítva közli egyetemi előadáson, konferencián, mondván, hogyha nem régész, nem tudja. De, tudja, sőt, jogvédett, sőt, régész is. Sőt, a volt tanárai is tudják, meg a volt diáktársai is.
Gondolom, eleget mondanak a sorok.
Sőt, azt is tudja, hogy a másik hat egyetemen ki mit adott le, mit adott ki a tanár, mit adhatott ki. Sorolhatnánk.
Mindenesetre Mócsy András személyét nem csak az epigráfia, az ókor miatt juttatta eszembe most valami láthatatlan sugallat.
Fitz Jenő tanár úrral, Soproni Sándorral, Visy Zsolttal olyan tudásanyagot biztosítottak, amit ma a hat-hét egyetem együtt sem képes biztosítani. Persze, ehhez az egyén is szükséges, a célokkal.
Remélem, kedves olvasó, érted az üzenetet. A nem becsületes dolgok mindig kiderülnek, és minden hiba megoldhatóvá válik egyszer.
Jó tanulást, munkát kívánok.
Szeged, 2021. június 16. 16:28.
