Lövey-Varga Éva
Rossz lelkű csinovnyikok
Ha már Karinthyáda, legyen ütős. Legyen megfontolt. Legyen nyoma az időben... Ja, hogy Karinthyádát mondtam volna? Alex Forest az Alföldi Napilapnál sosem használta, használhatta ezt a szót... De kék szemei ragyogtak, amikor a felnőttkorba lépő, lassan hosszú fonott copfokba ölelkező szálakra nézett...
"Van ebben a nőben valami, amit sosem bányásztak ki, sosem érhettek el a tanárok és kollegák...Vajon mit rejteget, miért? Jókai Annának igaza volt... Ez az igazgató ott a polgármesteri szék közelében is tudott, tudhatott valamit! Alig 18, és már három egyetem, két főiskola, hat szak...Eltűnt nemzetközi érettségi...Eh...A mezőgazdaságira is bejár? Nincs ideje? Tailor de Kopaszodó nem engedi ki? De már felnőtt, átlépte a korhatárt az ősszel..." -Ez a glossza ütős! Mehet a nyomdába... Ezüst Lajó beszélj vele...Majd megtudja, ha megjelenik! Még, hogy házi feladat... Ne vágd meg, ne nyúlj bele szerintem sem. Ez kerek egész.. A csütörtöki, holnapi kulturális rovatba... Mit fél oldal?! Semmi baj, övé a felület! Nem baj, hogy Csizmás Kandúr fia udvarol neki... Csak legyen féltékeny! Lássuk, mi lesz! - ugrált ide oda a főszerkesztő - kiadó a rovatvezető felé...
- Ja, hogy még nem a Refi hallgatója...aham... Technikus? Érdekes Brandy Luis már négy éve felhívta a figyelmet rá... Mondd meg neki, jöjjön be iskola után! Ejnye, nem is! Majd látja a cikket, be fog jönni! - azzal elviharzott.
Talán így történt, így történhetett... Elszaladtak az évtizedek. Sokakra már csak a viaszgyertya fénye emlékszik, ahogy a copfos nő egyetemi tanár udvarlójára, meg a többi, utána forduló, felvillanyozódó oktatóra, lázba jövő férfi-karra. Ma már csak emlék minden, a maga következményeivel.
A darabokra hulló Concorde látványa évtizedekkel utána ismét belemart a lelkébe.
Egyedül maradt...Örökre, s a helyet hiába adták ki, senki nem tudta betölteni. A rajongásig kedvelt, de visszautasított egykori udvarló, tanársegéd elhunyt lassan tíz éve, amikor őt benyomták a kórházba egyetemi-klinikai adatcserével a Folyókon Túlon. Azt mondták, megbolondult, öngyilkos lett... Látni többet nem akart, csak a kiállítás zöld Enteriőrje világított lelkében. "Élek, túléltem... A 47. komoly diplomalopásukat is. Az én munkám megint más neve alatt. Ecce Homo... Vissztértem, nincs kereszt a fejfán... A boncnok belehalt a rémületbe, a bolond kormányhivatalnok meg titkosításokat sértve milliardos csalásokat okozott. Kutatásnak, lakásnak annyi... Leírjam? De a család, a barátok, lapok darabokban...Papír nem maradt... Ez az új, a hatodik élet?"
"Már megint elrontotta a miniszter...meg az államtitkárok. Nem fogad az egészségügyi felügyelet, Erdély, Az Amerikai Idők nem adta ki az adatokat, eltűnt egy év az életemből... Meg a többi..." - gondolta hozzá. Töredékek, foszlányok jártak a fejében. A határon a rendőrkapitány nagybácsit fenyegető kormánybérenc, aki még olvasni sem tudott...Annyira kezelés alá való. Milyen tahó, és azt hitte, megteheti, senki nem fog intézkedni. Megtette... De miért is? Megsimogatta a kis kék telefont. A diktafonon ott égett a felvétel.. - "Mindennek eljön az ideje... A Hajdúk cseréjének igazolására is sor kerül, Eszterhály, sor kerül, meg a "Vízi-betegségek" röntgenei is megmaradnak. A halottak csontjai évmilliókig beszélnek... Eh, csinovnyikok. Push-khán meg az emberei... Nyom nélkül nem tűnik el senki, semmi...Fizika van a vilagmindenségben..." - azzal mosolyogva álomba szenderült.
Töredék ez, az életből, de minden kapcsolatnak vannak előzményei, hálói... S a lélek túléli a testet, az emlékek hálója ott lebeg az univerzumban. Mindig lesz adat és folytatás, és mindig kimarad valami a történésekből, gondolatokból, leírásokból. Csinovnyikok, emberi hibákkal... Mindennek eljön az ideje... Évezredek múlva is...
Sapere aude!
Szeged, 2021. Április 08. 06:42
